2013. július 12., péntek

A Vanish Oxi Action egy remek folteltávolító, mely minden típusú folt esetén segíti a mosópor hatását, és tiszta ragyogó ruhát eredményez!

Mindenkinek nagyon ajánlom   a Vanish-t

2010. november 1., hétfő

Oktatási rendszerünk Reméljük nem lesz hasonló az amerikaihoz

http://hetivalasz.hu/jegyzet/supermanre-varva-32899/
Ez volt a vita indító illetve a hivatkozott PDF

>Még végig sem olvastam a cikket, egyből a finn oktatás jutott eszembe, hiszen manapság előszeretettel húznak >párhuzamot az amerikai és a finn oktatási rendszerek között, és tessék, a cikk utolsó mondata:
>"Amikor az oktatás magas színvonaláról, kiváló tanárokról, nagy eredményekről számolnak be a filmben, egy >országot emlegetnek: Finnország jelenleg Amerika utolérhetetlen példaképe." mosoly
>Elkezdtem utána olvasni kicsit és meglepetésemre egy olyan írásba futottam bele, ami nagyon megdöbbentett. >A 2007-es, Beruházás az emberi tőkébe című konferencián elhangzott előadás anyaga, tehát nem a legfrissebb, >mindenesetre elgondolkodtatott.
>Részemről én jó véleménnyel vagyok a finn oktatási rendszerről, mert nekem jó tapasztalataim voltak, de én >csak a felsőoktatást láttam, azt is 2008-ban.
>Ha valóban ez a helyzet még most is az ottani oktatásban, remélem fognak változtatni rajta... És nagyon >remélem, Magyarországon ideáig nem fajulnak el a dolgok.


Már miért ne kezdődött volna el. Itt is a diák választ iskolát és olyat választ ami valamiért tetszik neki, ha egy iskolában nagy a túl jelentkezés akkor valószínüleg nem azt zárják be. A szintet mindenki szép lassan lejjebb viszi, mert a mindenható statisztika nem lehet rossz, hiszen ezért is bezárhatnak iskolákat. Most amikor lehetne minőségi oktatást csinálni mert volta van elég iskola és tanár most leépítés kell, mert nincs pénz. a tekintély elv visszahozása kell,  de nem elég. A tanköteles kor max. 16, nekem a 14-sem volt bajom ( persze ebből gyorsan sok munkanélküli lesz), meg az iskolai statisztika romlik a lemorzsolódós részben. És Pénz kellene és NEM elsősorban a fizetésekre - arra sem ártana, de nem arra - hanem eszközökre számítógép, fizika szertár, kémia szertár kiépítések, tornaszerek, szemléltető eszközök, stb.
Miért utópia az, hogy minden tanteremben legyen 1 számítógép 1 projektor és ha megoldható internet? Persze a főszerep akkor is a TANÁR-é és a DIÁK-é egy eszköz sem helyettesítheti őket.

2009. november 26., csütörtök

WEB 2.0 az oktatásban

Ahhoz hogy megértsük mit jelent a web 2. tisztában kell(ene) lennünk a web 1.0 -val.
Ami ugye legfőképp a statikus HTML oldalakat jelentette, melyek egyirányú kommunikációra voltak alkalmasak. A web 2.0 nagy újítása a weboldalon szereplő cikkek, blogok, hozászolások szinte vég nélküli mélységű kommentálása, vagyis bárki hozzáteheti a megjegyzéseit egy adott szöveghez így a kommunikáció már nem nem egyirányú hanem multi-irányú hiszen nem csak a cikk, blog, stb. írója olvashatja el ezeket, hanem azok is akik az eredeti cikket olvassák.

"A web 2.0 (vagy webkettő) kifejezés olyan internetes szolgáltatások gyűjtőneve, amelyek elsősorban a közösségre épülnek, azaz a felhasználók közösen készítik a tartalmat vagy megosztják egymás információit. Ellentétben a korábbi szolgáltatásokkal, amelyeknél a tartalmat a szolgáltatást nyújtó fél biztosította (például a portáloknál), webkettes szolgáltatásoknál a szerver gazdája csak a keretrendszert biztosítja, a tartalmat maguk a felhasználók töltik fel, hozzák létre, osztják meg vagy véleményezik. A felhasználók jellemzően kommunikálnak egymással, és kapcsolatokat alakítanak ki egymás között. Az interaktivitás és a fogyasztók egymással folytatott kommunikációja miatt napjainkban alig van olyan oldal, amely köré ne szerveződne valamilyen közösség." - forrás Wikipédia

A blogok, kommentek vagy üzenőfalak ebből a szempontból jók, ha felrakok egy tananyagot nem csak elolvasni tudják a diákok hanem megjegyzéseket, kiegészítő linkeket is tehetnek 1-1 témakörhöz.

A másik jól használható eszköz szerintem a Google Docs illetve a Google Calendar ezek egy online felületet adnak és bárhonnan lehetővé teszik a tartalmak elérhetőségét, és szerkesztését Így távoli emberek is végezhetnek közös projekt munkát úgy , hogy 1 közös dokumentumon dolgoznak. A Google Docs képességei a Word-el vannak egy súlycsoportban, a leglényegesebb funkciókat megtudja valósítani.
A Docs nem csak szövegszerkesztő, hanem táblázatkezelő, prezentáció készítő és űrlap készítő modullal is rendelkezik szinte egy teljes online Irodai alkalmazást vonultat fel.

 



A Google Calendar pedig azon kívül, hogy egy megosztható naptár, amiben feljegyezhetjük a csoport, osztály, stb.  főbb határidejeit, lehetőséget ad arra is hogy emlékeztetőt küldjön E-mail formájában mindenkinek a csoportban, Így segítve a határidő betartását.
 

2009. november 10., kedd

Net(de)generáció tanulási szokásai

HM...
Érdekes felvetés....
Igazából nem tudom, hogy a tanulás szó náluk is azt jelenti - e min még a mi időnkben.
Na jó túlzásba én sem vittem, de azért én még elolvastam azt amit beadtam a tanárainknak, és nem csak copy-paste üzemmódban használtam a gépet. Igaz nem is volt honnan másolni hiszen Internet még nem volt az iskolában akkor.

Ha megnézem, hogy egy otthoni feladatot hányan oldanak meg akkor örülök ha 50%-os első körben a megoldás (pedig kötelező ha nem lenne az akkor kb. 10% csinálná csak meg) és akkor még  a minőség. sokan megelégszenek azzal, hogy kimásolják a weblapok tartalmát ( semmi formázás, rendezés, saját gondolat, sokszor még a keretek is látszanak a word dokumentumban.) Ezekre a feladatokra ált. 10 percnyi időt fordít a legtöbb diák. Persze vannak olyanok akik lelkiismeretesen végzik el és olykor 1,5órát foglalkoznak az adott feladattal. De az ő számuk csekély kb. 5%.


A Kérdés, hogyan lehet/kell értékelni az ilyen munkákat, csak a tartalom ( semmi forma, átkötések sajátgondolat) vagy az idő faktor is legyen nézve és a külsőségek?

A megjegyzésekbe válaszoljatok nekem.

Köszi

2009. október 27., kedd

NET generáció

A tananyag olvasása közben találkoztam olyan kifejezéssel mint Nagy generáció, Baby Boom, stb.
és ezekhez születési év tartomány volt rendelve. A netgeneráció ezek szerint 1980-1991 között születettek
most 2009-et irunk, a mai diákok már 91 utáni születésüek, akor őket minek nevezzük??? vagy ők a netgeneráció 2.0 ( a Webgeneráció???). Nagy kérdések. Talán egyszer lesznek válaszok is.